1. rész
*6:15*Reggel van. Utálok suliba menni. De muszáj! Ez az Adél légy erős vagy bird ki ezt a pár napot! Nem. Kész. Végem. Én ezt nem birom! Alszok még egy kicsikét!
*7:30*
- Baszódjatok meg gyerekek már ennyi az idő? Miért nem keltettetek?
- Azt hittem nem mész suliba... - kiabált az emeletre a törött lábú barátnőm.
Gyorsan kikeltem az ágyból, kiválasztottam a ruhámat, megfésülködtem, megcsináltam a sminkem ami nem túl erős, de nem is nagyon visszafogott inkább úgy mondanám hogy tükrözi a személyiségem. Berohantam a fürdőszobába, megmostam a fogam és már kész is voltam. A táskámba gyorsan bedobáltam a könyveket és a telefonomat. Lerohantam a lépcsőn, nyomtam egy puszit a barátnőm arcára és már indultam is.
*Suliban*
- Szia! - köszöntem a barátomnak Máténak.
- Heló...
- Neked meg mi bajod?
- Semmi. - elég egyértelmű választ adott, de láttam rajta hogy hazudik.
- Tudom hogy valami baj van! Nekem elmondhatod!
- Most nem szeretnék róla beszélni majd ha úgy érzem itt az ideje elmondom. - motyogta alig érthetően.
- Oké. Ma suli utá... - nem tudtam befejezni. Otthagyott. Nem tudom mi a baja de nem izgatom magam rajta majd elmondja ha szeretné.
Az órák nagyon lassan teltek, ez számomra már nem is a suli inkább valami túlélőtábor. Utolsó óra után kerestem Mátét, de nem nagyon találtam pedig úgy volt hogy együtt megyünk haza. Furcsa. Az ő baja ha kihagyja a mozizást nem az enyém. Majd elráncigálom Tamit a törött lábával! Elindultam hazafelé a 40 fokban és alig birtam ki a 70 perces gyalogutat. Bementem közben a boltba olcsó jéghideg mentesvizet venni gondoltam majd avval leöntöm magam vagy valami. A legfölső polcon volt, rajtam pedig a legerövidebb fenékkivillantós nadrág. De azért a vízért bármit megtennék tehát próbálkoztam de sehogyse sikerült... Egyszercsak éreztem hogy jön mögöttem valaki, szinte súrolja a hátamat, és hirtelen levett egy vizet. Pont olyat ami nekem kell.
- Nem vennél le nekem is egyet légyszíves? Nem érem el. - kértem kedvesen a fiút aki ismerős volt mégsem tudtam pontosan ki is ő.
- Ahjj... nem akarom elvenni a 16 éves fiúk egyetlen örömét a mai napon. - mondta halál komolyan és a mögöttem nyáladzó fiúkra mutatott.
- Bunkó paraszt - motyogtam magamban, majd inkább megkértem az eladót, hogy segítsen. Kifizettem a vizet és tovább sétáltam Pest utcáin. Egyetlen célom volt ebben a pillanatban: hogy minél előbb hazaérjek. Lábaimat úgy emeltem ahogy csak tudtam ebben a forróságban, vállaimat és arcomat szinte égette a nap, hajamat kiengedtem és bevizeztem ezzel hűtöttem hátamat. Lépkedni kezdtem egy árnyékban lévő pad felé, amin egy fiú üldögélt lehajtott fejjel a telefonját nyomkodva.
- Szia szabad ez a hely? - kérdeztem.
- Szia igen. - mondta és én e szavak hallatán megkönnyebbülten ültem le a padra.
- Vavra Bence vagyok. - nyújtott kezet illedelmesen, én pedig belenéztem elbűvölő szemeibe amikben azonnal elvesztem - És te? - zökkentett ki a gondolatmeneteimből.
- Cseróti Adél. - fogtam vele kezet majd jobban szemügyre vettem arcát és lenéztem a kezében árválkodó vizesüvegre. - Várj nem te vagy az a bunkó gyerek a boltból aki nem vette a fáradságot hogy levegyen nekem egy hülye vizet?
- Háááát elvileg én vagyok.... De bocsánatot kérek nem volt szép tőlem.
- Jó meg van bocsájtva... És mit nyomkodsz annyira a telefonodon?
- Hát az a helyzet... hogy a nagybátyjám kórházba került valószínüleg agydaganata van és éppen apukámmal beszélek hogy hogy van.
- Nagyon sajnálom... És miért nem mész be hozzá?
- Nincs nálam annyi pénz hogy eljussak a kórházig, gyalog meg nem megyek ebbe a hőségben.
- Ó melyik kórház?
- Azt hiszem a Szent Margitba van.
- Ott lakok tőle fél kilométerre nekem sincs kedvem sétálni hívok egy taxit és eljöhetsz velem jó?
- Oh hát köszönöm, de telefonszámot kérek hogy majd megtudjam adni a taxipénzt.
- Jajj nem kell dehogyis. - tiltakoztam hevesen.
- Igazából nem csak amiatt kéne a számod... jólenne megismerni.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése